Novellák/2. oldal

A pénz ereje

Fiatal korában az ember összeolvas mindenfélét, novellákat, könyveket, verseket, és a bennük lévő bölcsességeket próbálja azután lefordítani magának, az élethelyzetéből adódóan. Különösen sokat olvastunk a pénzről, erről a furcsa dologról, mely működteti a világot körülöttünk. Én is sok mindent tudtam a pénzről, bár rendelkezni mindig csak kis számú társai felett rendelkeztem, mint akkoriban mindenki, akit jó- vagy talán mégsem olyan jó - sorsa Magyarországra vetett.

Ez a kis történetem 1976-ban játszódik, velem esett meg, és a pénzzel, ezt szeretném most megosztani.

Ebben az időben fiatal kereskedőként dolgoztam egy nagyvállalatnál, és hogy, hogy nem életem első "tőkés relációjú" útjára készültem, nevezetesen Teheránba vitt a sorsom. Akkortájt minden nagyon szigorú volt és agyon szabályozott és a magyar határ átlépése egy komoly feladat volt. Nem is rendelkezhetett egy mezei magyar polgár tőkés valutával, pláne nem vihette azt magával, ha véletlenül utazni volt szerencséje.

Egy kicsit mindig elérzékenyülök, ha gondolataimban ide érek, mert nagyanyám, amikor megtudta, hogy hová megyek, térült-fordult és kinyitván az olvasó vitrinjét, az egyik fiókból kivarázsolt egy igazi, hamisítatlan 2 dollárost és elegáns mozdulattal átnyújtotta nekem. Gondolom, mert tudni nem tudom, hogy a világháború során került hozzá ez a 2 dolláros bankjegy, melyet 30 évig őrizgetett a fiókja mélyén. Megköszöntem, eltettem, és annak rendje és módja szerint kicsempésztem, pedig igazán szigorú vámkutatásnak voltam alávetve, még az ingem gallérját is végigtapogatta a vámos, hogy nem rejtettem-e oda valamilyen törvénytúlsó dolgot, elsősorban pénzt.

Akkoriban úgy kellett utazni, hogy lehetőség  szerint a MALÉV gépeit kellett igénybe venni és aztán átszállással megközelíteni a célállomást. Esetemben ez azt jelentette, hogy Zürichbe kellett repülni, majd ott átszállással Teheránba. visszafelé is így szólt a jegyem, csak az volt a különbség, hogy Teheránból hajnalban indult a gép és én ílymódon már reggel 6 órakor Zürichbe érkeztem, és a gépem Pestre csak délután 5-kor indult. Tehát időmilliomos voltam, és arra a döntésre jutottam azon a szép, február közepi napon, hogy bemegyek megnézni a várost, lévén még sosem voltam arrafelé. Akkoriban ez úgy ment, hogy az ilyen magamfajta gyanús országból érkező népség, ha a repjegye rendben volt, akkor az útlevelét leadta a határőrségnél, kapott érte egy elismervényt, kimehetett a városba és azzal visszafelé az útlevelét is visszakapta.

Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy valahogy a család tulajdonában aprópénz formájában 11 svájci frank és 50 centime volt, mely hatalmas összeget szintén kivittem magammal, mivel ennek elengedhetetlen szükségét sejtettem Svájcban.

Arra nem emlékszem, hogy mennyi volt a vonatjegy a reptérről befelé, de biztos, hogy nem volt kis tétel az én készletemhez képest, de biztos, hogy még cincogott a zsebemben pár svájci fillér. Szóval kiszabadultam a városba és elkezdtem barangolni, de hideg volt, és bár én fel voltam öltözve, de elkezdtem fázni, és valami melegedő helyet kerestem. A főtér környékén araszoltam és ott volt a főtéren a Grand Café! Egy meleg hely! A kapitalizmus egyik jó gyakorlata, hogy a vendéglátó ipari egységek kiteszik az ártáblájukat a bejárathoz közel, hogy a vendég még belépés előtt dönteni tudjon arról, hogy anyagi lehetőségei megengedik-e neki az e szentélybe való belépést. Nos, a szerencse rám mosolygott, egy presszó kávé 1,50 Frank volt, és nekem még volt vagy 6 - 7 franknyi pénzem. Ez megnyugtatott, bementem, rendeltem egy kávét, megkaptam, elidőztem vagy fél órát a jó időben, majd amikor már távozni akartam, hívtam a főurat és fizetési szándékomat jeleztem. Ő kérte az 1 frank 50 centimet, és elegánsan átnyújtottam 2 frankot, és bár egy olyan mozdulatot tettem, hogy a többi az övé, de ezt ő nem vette tudomásul és visszaadott 50 centimet.

És ekkor én megértettem valamit, megértettem a pénz hatalmát és annak logikáját. A pénz komoly dolog, nem dobálózunk vele, megbecsüljük a kicsit, mert a sok kicsi, mint belénk verték, sokra megy. És valahogy mélységesen megértettem szeretett humoristánk nagy mondását, " A pénznem boldogít!"


A magyar népdalok pikánssága és perverziója                                
A magas fogadó

Jaj, de magas, jaj, de magas, ez a vendégfogadó,
Van-e benne, van-e benne barna kislány, eladó,
Ha nincs benne barna kislány eladó,
Dűljön össze ez a vendégfogadó!

Ez a dal műdalból avanzsált elő népdallá. A Jaj, de magas ez a vendégfogadó című műdal dallamát Simonffy Kálmán szerezte, szövegét Tolnai Alajos írta. A dallamot éneklik Három a tánc! kezdetű szöveggel is; ez Vecsey Sándor költeménye.
A dal mára népdallá vált. Hányszor énekeltük ezt a dalt, kellemes dallama, könnyen énekelhető szövege miatt, már kora gyermekkorunktól kezdve. Ó ártatlanság, ó boldog gyermek és ifjúkor, ez az az idő, amikor még nem tudunk a dolgok mögé nézni. Mert, ha tudnánk, elborzadtunk volna, hisz sok ember még a mai napig sem tudja, nem érzi, hogy mit is követett el, mikor ezt a nótát ajkaira vette. De eljött az idő, hogy lerántsuk a leplet erről a fertőről, erről a lélekmérgezésről és rettenjünk meg attól, hogy mit is énekeltünk évtizedeken keresztül.

Menjünk végig soronként, úgy a legegyszerűbb, mert azért a megértése némi magyarázatra szorul:

Jaj, de magas, jaj, de magas, ez a vendégfogadó

Hát mi is ez a vendégfogadó, amiről szó lehet? Egészen biztosan nem a régi idők alföldi fogadója, ahová az emberek inkább inni és mulatni jártak és a helyi cigányok muzsikájára esetleg táncoltak egyet és megcsipkedték a paraszt lánykák pirosló arcocskáját. Nem, ezek a fogadók alacsonyak voltak, és nem voltak alkalmasak szállóvendégek fogadására sem, dalunk pedig pont azt emeli ki, hogy milyen magas is a szóban forgó fogadó. De hát miért is?

Azért, mert egy városi fogadóról van szó, amilyen épületet a falvakban nem láthattak az emberek, mert ott ilyen épületeket nem emeltek, nem volt rá ugyanis szükség. A város, különösen a nagyváros volt az, ahol ilyen épületeket sorban húztak fel a XIX szd. második felétől. Tehát a mi fogadónk is egy emeletes épület volt, és, ha fogadóról van szó, akkor bizonnyal úgy alakították ki, hogy az alsó részében a vendég betért, evett-ivott, zenét hallgatott, míg a felső részében szobák voltak, ahová beszállásolhatta magát, ha erre volt szüksége. Tehát szállodáról van szó, vagy valamilyen hasonló intézményről? Majdnem eltaláltuk, bizony a külső formája valami ilyesmi lehetett, de azért voltak különbözőségek a két intézményforma között.

Igazából a ház feladatát a második sorból tudjuk kikövetkeztetni:

Van-e benne, van-e benne barna kislány, eladó

Tehát akkor lássuk, hogy milyen az a majdnem szálloda jellegű épület, amelyben kislányokat árulnak? Nem, nem ne gondoljon a kedves olvasó rabszolga kereskedésre, liliomtipró rémségek kicsiny tárházára, esetleg szervkereskedelemre, ezek a dal keletkezésének időpontjában még nem voltak ismert szakmák, nem bizony! Tehát az eladó barna kislánynak már nagykorúnak kellett lennie és saját elhatározásából részt vennie saját magának gyakori eladásában. Sejtjük már tehát, hogy hol járunk, igen, így van, ez egy kupleráj, bordélyház, örömtanya, piroslámpás ház, és még ragozhatnánk tovább jelen fogadónak a funkcióját. Ez tehát egy olyan épület, szállodaféle, ahol a hall és a recepció az alsó szintje a háznak, ahol vevő és eladó egymásra talál, ahol vidám zongoraszó hallik, ahol inkább italneműeket szolgálnak fel, mint ételeket és ahol megtörténik a hölgyek kiválasztása, és ha az üzlet megköttetett, akkor a pár felvonult valamelyik, még szabad szobába, és hogy ott mi történt, azt már fantáziánk szabad szárnyalására bízzuk.

Viszont ebben a sorban van egy fontos kikötés, amire eddig nem fordítottunk kellő figyelmet, és ez a kislány színe, elő van ugyanis írva, hogy barna legyen. Nos, itt nem arról van szó, hogy Afrika északi vidékeinek a leányait terelnék be ezekbe a házakba, hogy barna bőrszínükkel bevonzzák a magyar fiatal és kevésbé fiatal, de még nemzőképes urakat, de nem ám! Még csak nem is arról van szó, hogy a magyar ugaron szép számmal termő cigány népesség soraiból kerüljenek ki ezek a barna lányok, nem bizony, bár bizonyosan voltak szép számmal ilyen lánykák is ezekben a házakban. Itt a barna szín egyértelműen a hajra vonatkozik, bár áttételesen a hajszínről következtetni lehet a test egyéb területein található szőrzet színére is. Tehát ez az igazi, ez legyen barna, amilyen hajszín zömmel a magyar lányokat és asszonyokat jellemzi. Tehát ez az, ez az igazi, talpig barna legyen az a kislány, ez a finom, ami egy magyar férfiú vágyait az egekbe korbácsolja! Ebből következik jelen sor második, nem kevésbé fontos állítása, mely szerint : Szőke kurvákkal nem foglalatoskodunk! Azokkal nem huncutkodunk, szóba sem állunk és legfőképpen nem visszük őket szobára, hisz olyan vékonyak és nyápicok, nem bírnák az ott rájuk váró megpróbáltatásokat.

Ezt áttételesen ugyan, de a harmadik sor jelzi számunkra:

Ha nincs benne barna kislány eladó,

Itt azért még el kell gondolkodni, hogy is van ez, mi az, hogy a magyar föld magyar kuplerájában nincs barna - értsd: magyar - kislány for sale? Elárasztották őket a szőke ukrán lányok, akik ide jönnek szerencsét próbálni és hamvas szőkeségükkel kiszorítják a magyar lányokat a piacról? Vagy talán azok pont a nagy szomszéd piacait foglalták el, hisz tudjuk, hogy még külön nevük is volt, vengerkáknak hívták őket az ottani barna kislányra vágyó feltüzelt és fizetőképes orosz úriemberek.
Mindez lehetséges, bár az az egyszerű eset is előfordulhat, hogy éppen az adott intézmény összes barna kislánya foglalt, mert a törzsvendégükkel vannak elfoglalva, vagy már kiválasztott sorba kerültek és már a magas fogadó magasabban fekvő szobáiban huncutkodtak az őket oda betessékelő urakkal, ez mind előfordulhatott, különösen a hét végi időszakban. Ilyenkor előfordult, hogy az adott úr, aki egy adott helyre barna kislánnyal kívánt egy légyottot lebonyolítani, annak várnia kellett a sorára és ilyenkor vagy belemélyedt egy sajtótermék tanulmányozásába, vagy a hasonszőrú urakkal társalgásba mélyedt és úgy várta ki, míg szívének átmeneti hölgye felszabadul.

Meglepően ritkán jutott el a negyedik sor által kínált megoldáshoz, miszerint:

Dűljön össze ez a vendégfogadó!

Ilyen vad dolgot akkoriban úriemberek nem kívántak, különösen azért, mert saját maguk is benne voltak az épületben, és az ember nem kíván saját magának rosszat. De ilyen mondatot sokszor mondunk ki dühünkben, mert valami felbosszantott minket. Általában nem is gondoljuk komolyan, más se hiányozna, ha minden rossz gondolatot tett követne, az emberiség már kipusztult volna.
De azt a kérdést még  nem tisztáztuk,  hogy esetleg azért nem volt barna kislány eladó a tetthelyen, mert nem volt rá elegendő pénzünk, se szőkére, se barnára, se egy egzotikus vörösre? És ez a dolog valóban nagyon bosszantó, és akkor az ember tényleg mindenféle csúnya dolgot kíván az épített örökség nagy részének, miszerint csapjon bele a mennykő, dűljön össze és ehhez hasonló durvaságok, melyeket egy mai terrorista is csak tisztelettel nézne.

De szerencsére ezeket a fogadókat jóféle anyagból építették, így az épületek a mai napig megvannak. Legfeljebb a funkciójukat vesztették el az idők során. De a harc örök, lehet, hogy újra fellángol ez a szakma, és a barnaságnak újra lesz keletje! Bár manapság ezt a kérdést is szőrmentén kell kezelnünk, mert ma már egy hölgy elég gyakran szempillájáig csupasz, viszont a fennmaradó szőrzetet pedig színezi a legkülönbözőbb színekre, tehát jelen dalocskánk egyre inkább elveszíti eredeti, szőrszínmeghatározó funkcióját.

Leástunk tehát a legmélyére ennek a dalocskának, és amit láttunk, cseppet sem volt ínyünkre való, tele van nemzetieskedő perverzitással, rombolási vággyal, kirekesztéssel, az emberi lélek rezzenéseinek rosszabbik fajtájából. Ennek ellenére boldogan fújtuk e dalt, kérdésem, hogy meddig fújjuk még?


Ignatusenko elvtárs

Ignatusenko elvtárs a 70' évek végének, 80'-évek elejének volt fontos figurája a magyar - szovjet kereskedelmi életben. Az akkori szovjet követségen dolgozott Budapesten, mint kereskedelmi tanácsos, vagy tanácsos helyettes és minden erejével segítette a kétoldalú kereskedelmet.

Amikor megismertük, 50 év körüli életkorban lehetett, ha él még, akkor ma már idős ember, de esélyes, hogy már nincs köztünk, csak az emléke.

Véletlenül, mindkettőnk életében szerepelt, feleségem, aki akkoriban az Agrimpexnek volt bonyolítója, többször került vele kapcsolatba, és én, mint akkor a Chinoin növényvédőszer exportjáért felelős vezető, szintén találkoztam vele.
Kissé korpulens testű úr volt, szőkés haja már vesztésre állt feje tetején, kerek, kissé szigorú nézésű arca mai napig előttem van. Jól beszélt magyarul, talán itt is végzett egyetemet annakidején.

Mindig ott volt a sűrűjében, ahol valamit előre kellett mozdítani, ahol nyomni kellett valamit a dolgokon. Nejem mesélte, hogy volt alkalom, mikor benn maradt vele az Agrimpexben és cirill betűs írógépen segített neki fuvarleveleket írni.

Mindenki ismerte őt, akinek a külkereskedelemben szava volt, eljárt mindenkinél, és komoly nyomás alá helyezett mindenkit, akinek csak dolga volt az export és az import teljesítésével.

Tiszteltük őt, majdhogynem azt is meg merném kockáztatni, hogy megszerettük személyét. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy meglepően jól tudott magyarul. Csak egy kis példa arra, hogy milyen jól vágta ki magát, ha ismeretlen kifejezés került az útjába. Ez pedig gyakran előfordulhatott, mert rengeteg szakmával került munkakapcsolatba, és a szakmai nyelvet még anyanyelvünkön sem ismerjük jól mindig, nemhogy egy tanult nyelv esetén.

Nejemmel beszélt éppen és pont egy új facsemete szállítmányt akartak rendelni, és ő jött és azt mondta nagyon enyhe akcentusával, hogy kellene egy újabb szállítmány "csecsemőfa".

Ez olyan bájos volt, és ha belegondolunk, nagyon kell tudnia magyarul annak az embernek, aki így ki tudja magát vágni egy ilyen helyzetben. Gyanítom, hogy még számos ilyen meglepetést produkált, mert a sok szakma között, ahol kalandozott, volt meglepetésre oka bőven.

Nem tudom, hogy alakult később az élete, egy ilyen kiküldetés, még ha valaki kiváló munkát is végez, előbb, utóbb bevégződik, lehet, hogy otthon várta már egy jobb pozíció, talán még a privatizációt is megérte aktív életében és akkor azt is épp olyan lelkesen és szorgalmasan csinálta, mint a magyarországi munkáját.


 Karácsonyfa dísz

A gyerekszáj valóban tudja gazdagítani a nyelvet, ha nem is az egész társadalomét, de egy – egy családét biztosan. Amikor a kicsi még tanulja a nyelvet és a szavakat, akkor bájos tévedések és kiejtési hibák tömege jelentkezik és ad boldog kacagnivalót az egész családnak.
A mi családunk nem volt valami szorgalmas abban, hogy feljegyezze az elhangzott jópofaságokat és szégyenkezve kell bevallanom, hogy magam sem jeleskedem ebben, én sem vettem a fáradtságot ahhoz, hogy leírjam a gyerekszáj megnyilvánulásait.
A legmélyebb múltba visszamenően a családi memória apám és nagyanyám szójátékát jegyezte fel, már gondolati síkon. „- Mi a kenguru többes száma? Ketten gurulnak! „ volt a válasz és tényleg, mindketten gurultak egyet a szőnyegen.
Rólam csak életem első egész kerek mondatát jegyezte meg a család, valószínűleg boldogságukban, hogy két és féléves koromban végre megszólalok. A történet az, hogy a falon volt egy légy, én megközelítettem az ujjammal, erre a légy elszállt, én pedig hátra fordultam a közönség felé, széttártam a karjaim és azt mondtam, „ Emmem a lé”.
A húgom esete még szomorúbb, neki egyetlen kis szavát jegyezte fel a családi memória, a teát úgy ejtette, hogy „düa”, ami igazán szép egy szőke kis csöppségtől.
A saját gyermekeinknél sem voltunk sokkal szorgalmasabbak, nekem egy lányom van, a húgomnak két fia, mindnyájan követtek el megjegyezni valókat. A lányom sokáig a cs-t nem tudta kimondani, helyette s-t mondott. Amikor leesett az első hó, akkor találta azt mondani, hogy minden „supa ó”. Az ő világra jötte után 10 hónappal megszületett húgom első fia, akit persze az én lányom azonnal gyarmatosított és minden apró csibészséget az ő nyakába igyekezett varrni, mondván, hogy a „kisi baba sinálta”. Úgy is hívtuk őt, hogy elsőszülött másodszülött, mert nehezen keveredett ki a lányom árnyékából. Itt már több megjegyeznivaló is támadt, a nehéz szavak kimondása közben szótagtévesztések voltak, rossz kiejtés, vagy akár egész szavak kifordítása. A család a mai napig használja, mert praktikusnak tűnik, a „kémelnyes” szót a kényelmes helyett, vagy a „kapsa-t sapka helyett. A repülő az „tepuja” lett és a „pinóta” az, aki vezeti. Hogy a „znokni” hogy alakult ki, azt nem tudom és még  bizonnyal sok ilyen nyelvújító találmányt tudnék felsorolni, ha eszembe jutna. Kisebbik unokaöcsém kicsinek is nagydumás volt és ezt a mai napig nem hagyta abba, legfeljebb ma több nyelven műveli ezt. Ő családi műszót is alkotott, a kocsi vezetésre azt alkotta meg, hogy „bünbel” és ezt addig használta, amíg minden családtag meg nem tanulta, néha még ma is a szánkra téved.
Az egyes szavak alakja is becsaphatja az apróságokat, egy barátom kislánya arra a kérdésre, hogy hová tett valamit, azt válaszolta, hogy a „komómon” van.
Most, egyenlőre nálunk, a mi családunkban történt újabb családalapítás, lányunk megajándékozott bennünket két gyönyörű unokával. Egy fiú, aki most lesz négy éves és egy kislány, aki most lesz kettő. Ennek alapján mindenki elhiheti, hogy az én nejem gőzerővel nagymama üzemmódban dolgozik, igyekszik minél több időt tölteni a kicsikkel, és ilyenkor nem győzi a fejükbe tömni a tudást. Lehet, hogy az ő áldásos működése miatt a gyerekek már egész korán jól beszéltek, a fiú unokánk meglepően korán kezdett beszélni, és állandóan afelé gyötörte a nagyanyját, hogy minél kacifántosabb szavakat mondjon neki. Alig volt több mint fél, amikor a nejem belépett a hidegről, és azt mondta neki, -„Hú, Benikém, nagy zimankó van odaki!” A gyerek felkacagott és percekig ismételgette, hogy zimankó, úgy tetszett neki.
A címadó gyerekszáj már a komoly, három és féléves gyerek szövege. Nálunk a toalettben négy kis gömböcske van összefűzve és egy kis tartókarral lehet rögzíteni a WC csésze oldalára, és benne színes golyók vannak, melyek a hatóanyagot leadják öblítésenként. Erre felfigyelt a gyerek és megkérdezte a nagyanyját: - „Mama, miért teszel karácsonyfadíszt a WC-be?”

Azóta mi is így hívjuk ezt az apróságot.
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)